Az állásfoglalás alapjául szolgáló ügyben a panaszos kifogásolta, hogy miután alaptalanul megvádolták őt egy fagylaltozó vendégei, hogy pénzt tett el, önként befáradt a férjével a rendőrségre, hogy segítséget kérjen helyzet tisztázása érdekében, azonban azonnal előállították és eljárás alá vontként meghallgatták., ruházatát átvizsgálták. A panaszos kifogásolta, hogy a rendőrök szármázását becsmérlő kifejezésekkel sértegették őt,és a férjét is. A vizsgált ügyben a Testület megállapította, hogy alapjogot csekély mértékben sértő intézkedésre került sor, ezért a panasz az intézkedést foganatosító rendőrkapitánysághoz való áttételről szóló állásfoglalás született. A Testület az ügy gondos mérlegelése alapján arra a következtetésre jutott, hogy az intézkedést foganatosító rendőrség jogszerűen vonta intézkedés alá a panaszost. A panaszos igazoltatásával és ruházatátvizsgálásával összefüggésben nem állapított meg jogsérelmet, a Testület azt jogszerűnek ítélte. A panaszos előállításával kapcsolatban a Testület kimondta, hogy a panaszossal szemben az eljárás azonnal lefolytatható volt, ezért a panaszos személyes szabadsághoz fűződő alapvető joga nem sérült az előállítás jogalapja tekintetében, azonban az arányosság követelménye sérült, amely sérelmet többlet korlátozás híján a Testület csekély fokúnak ítélt meg. A bánásmóddal kapcsolatos panaszosi, illetve a rendőri előadás közti ellentmondás egyéb bizonyíték hiányában nem volt feloldható, ezért a Testület nem tudott megnyugtatóan állást foglalni abban a kérdésben, hogy az intézkedő rendőr betartotta-e az Rtv. 2. § (1) bekezdésében foglaltakat, ezért a panaszos emberi méltósághoz való jogának sérelme nem volt megállapítható. Ezen túlmenően a rendelkezésre álló információk birtokában a Testület úgy ítélte meg, hogy a rendőrök elfogulatlanul intézkedtek a panaszossal, és ezáltal a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogának sérelme, illetve az egyenlő bánásmód követelményének megsértése nem valósult meg. A panaszos írásbeli nyilatkozatára tekintettel a Testület megállapította, hogy nem sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz való joga a kiértesítés kapcsán. A Testület megállapította, hogy a panaszos panaszjogára történő kioktatása kapcsán nem sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz való joga, ugyanakkor a rendőrségi dokumentáció hiányossága miatt, az aláírás és pecsét hiánya miatt a Testület i a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmét állapította meg.

 

A panaszos beadványában többek között kifogásolta, hogy a családja lakcímére kiérkező rendőrök a családjáról faggatták. A panaszos a hozzá intézett kérdésekre válaszolt, majd megkérdezte, hogy mi az oka, hogy nem mehet be a lakásba, mi történt a szüleivel és a gyerekekkel. A rendőrök a kulcsait elvéve beszállították a rendőrkapitányságra, ahol tanúként kihallgatták, anélkül, hogy bármiféle tájékoztatást adtak volna annak okáról. A nyomozók annyit árultak el mindösszesen, hogy majd mindent meg fog tudni. A Testület a rendőrségi iratokban foglaltak ellenére — mely szerint nem foganatosítottak a panaszossal szemben intézkedést — a panaszos rendőrkapitányságát előállításként kezelte, mindamellett, hogy kimondta azt is, hogy a panaszos ( állítása szerint jogaira való kioktatás nélkül) történt tanúként történő kihallgatásával kapcsolatos kifogásait hatáskörhiány miatt nem vizsgálhatja. A Testület meggyőződése szerint a panaszos rendőrkapitányságra történő "előállítása" nem csak jogalap nélküli volt, hanem aránytalan is volt, mert lett volna egyéb olyan, kisebb jogkorlátozással járó eszköz, amivel a rendőrök élhettek volna a szükséges információk megszerzése érdekében, ezért a Testület álláspontja szerint sérült a panaszos személyi szabadsághoz való joga. A rendelkezésre álló bizonyítási eszközök szűkös volta miatt a panaszosi és rendőrségi állítások közötti ellentét feloldására a Testületnek nem volt módja, ezért úgy foglalt állást, hogy a panaszos tisztességes eljáráshoz fűződő alapjogának sérelme nem megállapítható a rendőrség tájékoztatásával összefüggésben. Az állásfoglalásban a Testület vizsgálat tárgyává tette a panaszos mobiltelefon használatának korlátozását, a kulcsainak elvételét, illetve a kísérettel engedélyezett mosdóhasználatot is.

A panaszos tiltakozott a panasz és az állásfoglalás közzététele ellen.

 

A panaszos beadványában egy 2013. december 3-án kelt rendőrségi határozatot kifogásolt, amelyben az illetékes kapitányság még a 2013. július 27-én jegyzőkönyvezett feljelentését utasította el. A panaszos kifogásolta, hogy konkrét nyomozati tevékenységet nem folytattak, a feljelentésben említett bizonyítékait nem kérték be, azaz láthatólag semmi szándékuk nem volt arra, hogy az irányadó jogszabályok alapján az eljárást lefolytassák, az általa a hatóság részére közvetlenül (elektronikus úton) megküldött direkt és indirekt bizonyítékokat eleinte teljesen mellőzték. A panaszos azt is sérelmezte, hogy feljelentését követően két hónappal később kapott írásbeli választ, mely szerint bűncselekmény elkövetésének gyanúja a bejelentésében leírtak alapján nem állapítható meg. A panaszos kifogásolta a válasz módját, mivel az a határozati formát nélkülözte, puszta értesítést kapott. A panaszos ezen döntés ellen panasszal élt, és kérte, hogy ügyében a Testület folytasson le vizsgálatot. A panaszos szerint a rendőrség ezek után a "jogszerűség látszatát is átlépve" újabb elutasító határozatot hozott. A panaszos véleménye szerint ez a határozat szakszerűtlen, a feljelentésében foglalt dolgok nagy részét mellőzi, más dolgokat elferdít. Állásfoglalásában a Testület újfent felhívta a figyelmet arra, hogy nem terjed ki hatásköre olyan kifogásokra, amely a rendőrség azon intézkedésével vagy mulasztásával kapcsolatosak, amelyet nyomozó hatóságként eljárva foganatosít, az ilyen jellegű panaszokra a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) rendelkezései biztosítják a megfelelő jogorvoslatot. A Testület ezért a panasz elutasításáról döntött.

Áttételről szóló állásfoglalást hozott a Testület azon panaszos ügyében, aki sérelmezte, hogy a vele szemben foganatosított intézkedés során súlyosan megsértették a jogait, többek között az emberi méltóságát azzal, hogy előállítása során megbilincselték, összeverték és rugdosták őt, sértegették őt, megalázták, összességében kifogásolta a rendőri intézkedés brutalitását, valamint annak jogszerűségét vitatta. A rendőröket egy telekvita kapcsán hívta ki a panaszos szomszédja, állítása szerint a panaszos ittasan kiabált és dühöngött, szóbeli vitába keveredetek egymással. A Testület vizsgálata során megállapította, hogy a bejelentő által leírt események felvetették annak a gyanúját, hogy a helyszínen a garázdaságot követnek el, amely rendőri beavatkozást tett szükségessé. Tekintettel arra, hogy a fentiek szerint fennállt a gyanúja annak, hogy a panaszos szabálysértést követett el, ezért fennállt az igazoltatáshoz szükséges ok is. A konkrét esetben, annak összes körülményére tekintettel — így az előállítás kiváltó okára, céljára is — a Testület megállapította, hogy nem kifogásolható az, hogy a rendőrség az Rtv. 33. § (2) bekezdés f) pontja szerinti előállítási ok fennállta alapján, mérlegelési jogkörében az előállítás tényleges foganatosítása mellett döntött, ezért a Testület megállapította, hogy nem sérült a panaszos személyes szabadsághoz való joga, az előállítás időtartama miatt úgyszintén nem sérült a panaszos személyi szabadsághoz való joga. A kényszerítő eszközök jogszerűségével kapcsolatban a testi kényszer alkalmazának jogszerűségét mondta ki a Testület, a bilincselés kapcsán a panaszosi ellenállás súlyára vonatkozó, panaszosi és rendőri állítások közti az ellentmondás nem volt feloldható, ezért a Testület úgy ítélte meg, hogy a panaszos emberi méltósághoz való jogának sérelme nem megállapítható. A Testület álláspontja szerint a rendelkezésre álló dokumentumok alapján kétséget kizáróan megállapítható volt hogy a panaszos aktívan ellenszegült a jogszerű rendőri intézkedésnek, amely megalapozta a vegyi eszköz használatának lehetőségét, és mivel az ellenszegülés megtörésére egyéb eszköz nem állt rendelkezésre, a Testület a vegyi eszköz alkalmazása az Rtv. 16. §-a szerinti arányossági követelménynek is megfelelt. A jogszabályi felhatalmazáson túli fizikai erőszak alkalmazása vonatkozásában a Testület szintén a testi épséghez fűződő alapvető jogának sérelmének meg nem állapíthatóságáról döntött. A megalázó bánásmóddal, valamint a hiányos öltözékben történő előállítással kapcsolatos panaszosi és rendőri ellentmondást egyéb bizonyítási eszköz híján a Testület nem tudta feloldani, ezért a Testület nem tudott megnyugtatóan állást foglalni abban a kérdésben, hogy az intézkedő rendőr betartotta-e az Rtv. 2. § (1) bekezdésében foglaltakat, így a panaszos emberi méltósághoz való jogának sérelme nem volt megállapítható. A beadvány ivóvíz biztosításával, valamint mosdó használattal kapcsolatos része vonatkozásában a Testület kimondta, hogy a panaszos emberi méltóságának sérelme nem következett be.

Súlyos alapjogsérelmet állapított meg a Testület azon panaszos ügyében, aki — többek között — kifogásolta a vele szemben lefolytatott biztonsági intézkedés szakszerűtlen voltát, az emiatt keletkező sérüléseit, az intézkedés során alkalmazott kényszerítő eszközök szükségességét, azt a tényt, hogy a kórházban az együttműködő magatartása ellenére sem vették le róla a bilincset a rendőrök, valamint azt a körülményt, hogy a rendőrök figyelmen kívül hagyták kérését, mely szerint szeretne átöltözni és cipőt húzni, emiatt székletes nadrágjában, mezítláb kellett hazautaznia, ami roppant megalázó volt számára. A Testület a vizsgálata során megállapította, hogy a rendőrök a panaszossal szemben indokoltan és jogszerűen alkalmaztak testi kényszert és bilincset, ezért a panaszos emberi méltósághoz való alapvető jogának megsértését nem állapította meg. A kórházban történő bilincselés indokoltságával kapcsolatban a Testület nem tudott állást foglalni az egymásnak ellentmondó panaszosi és rendőri állítások miatt, úgyszintén a panaszosi magatartás közreható jellegének mértékére vonatkozó ellentmondás okán nem tudott megnyugtatóan állást foglalni atekintetben, hogy az intézkedés során elszenvedett sérülések elkerülhetőek lettek volna-e, ezért a panaszos emberi méltósághoz és az abból levezetett testi épséghez való jogának sérelme e vonatkozásban nem volt megállapítható. A Testület álláspontja szerint az semmiképp nem veszélyeztette volna az intézkedés biztonságát, ha lefelé menet a kapucsengőn jeleznek a panaszos édesanyjának, hogy szükségük van egy tiszta nadrágra; ebben az esetben a panaszos biztonságos felügyelete nem sérült volna. Ezért a Testület kimondta, hogy súlyosan sérült a panaszos emberi méltósághoz való joga, mivel mezítláb, bepiszkított nadrágjában foganatosítottak vele szemben intézkedést.

A panaszos áttétel ellen bejelentett tiltakozására figyelemmel a panaszeljárás megszüntetése mellett döntött a Testület egy panaszos ügyében, akit közlekedésrendészeti intézkedés során igazoltattak rendőrök. Mivel a járőrök úgy látták, hogy a panaszos mobiltelefonját a füléhez tartva vezette gépjárművét, telefonját elvették, híváslistáját pedig akarata és közreműködése ellenére ellenőrizték. Az intézkedés során a panaszos ruházatát átvizsgálták, illetve vele szemben testi kényszert is alkalmaztak. A Testület a panaszossal szemben lefolytatott közlekedésrendészeti intézkedés, az igazoltatás, valamint az alkoholszonda alkalmazásának jogalapját megfelelőnek találta, így megállapította, hogy az intézkedések a panaszos személyes adatok védelméhez, valamint tisztességes eljáráshoz való jogát nem sértették. A Testület továbbá elfogadta az Rtv. 29. §-ának (6) bekezdését ruházatátvizsgálás jogalapjaként, és kimondta, hogy az átvizsgálás a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogát nem sértette. Nem sérült továbbá a panaszos személyes adatok védelméhez fűződő joga azáltal, hogy a rendőrök a telefon híváslistáját megtekintették, illetve a híváslista adatainak írásos rögzítése a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmét nem okozta. Mivel a Testületnek nem volt módja tisztázni, milyen körülmények között és pontosan milyen módon, milyen intenzitással éltek a rendőrök a testi kényszer lehetőségével, a panaszos testi integritáshoz való jogának sérelme nem volt megállapítható. Állásfoglalásában a Testület kimondta, hogy miután a telefon előkerült, az Rtv. 29. §-ának (6) bekezdése nem alapozta meg az átvizsgálás kiterjesztését a panaszos gépjárművének utasterére, ezért az intézkedés a panaszos tulajdonhoz való jogának sérelmét okozta. A Testület a panaszos emberi méltósághoz való alapvető jogának sérelmét a rendőrök udvariatlan viselkedésével és hangnemével összefüggésben nem tudta megállapítani. Tekintettel arra, hogy a panaszos tulajdonhoz való jogának sérelmét a Testület csekély fokúnak ítélte, az áttétel ellen bejelentett tiltakozásra figyelemmel a panaszeljárást megszüntette.

A panaszos beadványában kifogásolta, hogy indokolatlanul vonták rendőri intézkedés alá, akik vele szemben erőszakosan léptek fel. A Testület a panaszbeadvány megszüntetéséről döntött, mivel a panaszos beadványát későbbi nyilatkozatával visszavonta.

A Testület elutasította azt a panaszbeadványt, melyet a panaszos nevében képviselője terjesztett elő, azonban a Testület felhívása ellenére nem csatolta a képviseletre feljogosító meghatalmazást. A panasz tárgya a panaszos előállítása és őrizetbe vételének elrendelése volt.

 

A Testület a panasz áttételéről döntött azon panaszos ügyében, aki azt kifogásolta, hogy parkolása alkalmával történő helyszíni bírságolás során a rendőrök részrehajlóan és nem megfelelő hangnemben jártak el vele szemben. A Testület állásfoglalásában arra a megállapításra jutott, hogy nem sérült a részrehajlásmentes eljárás követelménye, ebből adódóan a panaszos tisztességes eljáráshoz fűződő joga sem szenvedett sérelmet, bizonyítási lehetőségeinek szűkössége miatt azonban a Testület az intézkedés során tanúsított rendőri hangnem tekintetében nem tudta megállapítani a panaszos emberi méltósághoz fűződő jogának megsértését.