A Testület a lefolytatott vizsgálatában megállapította, hogy a rendőrség kellő jogszabályi felhatalmazás birtokában állította elő a panaszost az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján, hiszen vele szemben csalás bűncselekmény elkövetésére vonatkozó gyanú merült fel; e tekintetben az előállítás nem sértette a panaszos személyi szabadsághoz fűződő alapvető jogát. A Testület az előállítást arányosnak minősítette, így az nem sértette a panaszos személyi szabadsághoz fűződő alapvető jogát. Az előállítás időtartama azonban nem felelt meg az Rtv. 15. §-ában meghatározott arányosság követelményének, így az súlyosan sértette a panaszos személyi szabadsághoz való alapvető jogát. A panaszossal szemben végrehajtott ruházatátvizsgálás módja súlyosan sértette a panaszos emberi méltósághoz fűződő alapvető jogát és a megalázó bánásmód alkotmányos tilalmába ütközött. A rendőrség továbbá nem nyújtott a panaszos részére kellő mélységű tájékoztatást a vele szemben végrehajtott intézkedés okát és célját illetően, így a Testület úgy döntött, hogy emiatt sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető joga.

A Testület a lefolytatott vizsgálatában megállapította, hogy a rendőrség kellő jogszabályi felhatalmazás birtokában állította elő a panaszost az Rtv. 33. § (2) bekezdés b) pontja alapján, hiszen vele szemben közokirat-hamisítás bűncselekmény elkövetésére vonatkozó gyanú merült fel; e tekintetben az előállítás nem sértette a panaszos személyi szabadsághoz fűződő alapvető jogát. A Testület az előállítást aránytalannak minősítette, így az súlyosan sértette a panaszos személyi szabadsághoz fűződő alapvető jogát Végezetül a Testület a két fél tényelőadása között tapasztalt, feloldhatatlan ellentmondásra tekintettel a rendőrség szolgálati fellépésére vonatkozó kifogást érdemben, a történeti tényállás homályossága miatt nem tudta megvizsgálni, ezért csak úgy dönthetett, hogy a panaszos emberi méltósághoz való alapvető jogának a sérelme nem megállapítható.

A Testület eljárásában megvizsgálta a panaszos által, a rendőrség mulasztására vonatkozó kifogást, amelyet alaposnak talált. Ezzel párhuzamosan megállapította, hogy a rendőrök téves felvilágosításban részesítették a panaszost, így erre és a rendőri mulasztásra tekintettel a panaszos tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető jogának csekély sérelmét állapította meg. A Testület ezt követően a rendőri fellépést vizsgálta meg, amely kapcsán a két fél tényelőadása között olyan fokú, feloldhatatlan ellentmondást tapasztalt, amely a történeti tényállás kialakítását lehetetlenné tette, így a Testület csakis úgy dönthetett, hogy a panaszos emberi méltósághoz fűződő alapvető jogának a sérelme nem megállapítható. A panaszjoggal kapcsolatos kifogást szintén ezen oknál fogva a Testület nem tudta kivizsgálni, így véleménye szerint a panaszos jogorvoslathoz fűződő alapvető jogának a sérelme nem megállapítható. Végezetül a Testület nem találta alaposnak a panaszos részrehajló rendőri intézkedésre vonatkozó kifogását, így álláspontja szerint a rendőri intézkedés nem ütközött a diszkrimináció tilalmába.

A Testület érdemi vizsgálatában megállapította, hogy a rendőrség oldalán intézkedési kötelezettség keletkezett a panaszossal szemben, amelynek a rendőrök az intézkedés kezdeményezésével eleget tettek, így nem sérült a panaszos tisztességes eljáráshoz való alapvető joga annak kapcsán, hogy ő rendőri intézkedés alanyává vált. A panaszos előállítása jogalapjának a vizsgálata kapcsán a Testület arra az álláspontra helyezkedett, hogy a rendőrség kellő jogszabályi felhatalmazás birtokában állította elő a panaszost az Rtv. 33. § (1) bekezdés a) pontja alapján, amely nem sértette emiatt a panaszos személyi szabadsághoz való alapvető jogát. Az előállítás időtartama azonban nem állta ki az arányosság próbáját, így a Testület a panaszos személyi szabadsághoz való jogának a sérelmét állapította meg. A bilincselés értékelése kapcsán a Testület nem tudott megnyugtatóan olyan történeti tényállást kialakítani, amely alapján érdemben megvizsgálhatta volna annak jogosságát, hiszen ezt számára a tapasztalt, a tényelőadások között feszülő feloldhatatlan ellentmondások lehetetlenné tették. Erre figyelemmel csak úgy dönthetett, hogy a panaszos emberi méltósághoz való jogának a sérelme nem megállapítható. Szintén ugyanezen oknál fogva a rendőr által tett közlések, a rendőri fellépésre vonatkozó sérelem tekintetében is a Testület erre az álláspontra helyezkedett és véleménye szerint a panaszos emberi méltósághoz való jogának a sérelme nem megállapítható.

A Testület vizsgálata során megállapította, hogy a rendőrséget nem terheli mulasztás atekintetben, hogy a panaszos telefonos hívásában előadottak alapján nem ment ki a bejelentés helyszínére, hiszen a panaszos által előadottak nem voltak alkalmasak intézkedési kötelezettség keletkeztetésére. Erre figyelemmel a Testület úgy határozott, hogy a panaszos tisztességes eljáráshoz fűződő alapvető joga nem sérült.

A Testület a lefolytatott vizsgálatában megállapította, hogy a rendőrség az intézkedés megkezdésekor kellő jogszabályi felhatalmazás birtokában hatolt be az Rtv. 39. § (1) bekezdés b) pontja alapján a panaszosok ingatlanára, amelyet az Rtv. 15. §-ában foglalt arányossági követelményeknek megfelelően haladéktalanul el is hagyott, amikor kiderült, hogy a keresett személy nem található meg az ingatlan területén. A Testület véleménye szerint nem sérült a panaszosok jó hírnévhez fűződő alapvető joga azért, mert az ingatlanjuk területére rendőrök hatoltak be. A Testület feloldhatatlan ellentmondást tapasztalt annak kapcsán, hogy a rendőrök vajon bocsánatot kértek-e a panaszosoktól a tévedés miatti behatolás kapcsán. Ezt az ellentmondást a rendelkezésére álló kevés számú bizonyítási eszközével és a birtokában lévő csekély számú bizonyíték alapos mérlegelését követően sem tudta feloldani, így a Testület a tényállás homályossága miatt csak úgy határozhatott, hogy a panaszosok emberi méltósághoz fűződő alapvető jogának a sérelme nem megállapítható.

A Testület a vizsgálata során megállapította, hogy habár a rendőrség kellő jogszabályi felhatalmazás birtokában foganatosította a panaszos előállítását az Rtv. 33. § (2) bekezdés f) pont I. fordulata alapján, mégis annak fenntartása nem felelt meg az Rtv. 15. §-ában foglalt követelményeknek, emiatt a Testület a panaszos személyi szabadsághoz fűződő alapvető jogának a súlyos sérelmét állapította meg. Az előállítás időtartama nem állta ki az arányosság próbáját, így az indokolatlanul, aránytalanul és szükségtelenül hosszú volt, emiatt a panaszos személyi szabadsághoz való joga továbbsérült. Figyelemmel arra, hogy a panaszos előállítása meghaladta a 8 órát és annak meghosszabbításáról nem határozott a rendőrség, így a Testület egyúttal a panaszos tisztességes eljáráshoz való jogának sérelmét állapította meg. Végezetül a Testület a panaszos emberi méltósághoz és egészséghez való jogának sérelmét állapította meg annak kapcsán, hogy az 5 órát meghaladó fogvatartása során, erre irányuló kifejezett kérelme ellenére sem adtak a panaszosnak enni és inni.

A Testület érdemi vizsgálatában megállapította, hogy a panaszos emberi méltósághoz és egészséghez fűződő alapvető jogainak a sérelme nem megállapítható az előállítása körülményei kapcsán felhozott kifogások (mosdóhasználat, ivóvíz-és élelembiztosítás) kapcsán, hiszen a Testület a rendelkezésére álló korlátozott számú bizonyítási eszközével és a birtokában lévő csekély számú bizonyítékkal nem tudta feloldani a panaszos és a rendőrség tényelőadásai között tapasztalt ellentmondásokat. Végezetül a Testület véleménye szerint nem sérült a panaszos testi épséghez fűződő alapvető joga, hiszen a birtokába került orvosi dokumentációk alapján a panaszoson külsérelmi nyom nem volt látható, sérülése nem keletkezett a rendőri intézkedés során.